Itt van most:Házirend
Házirend
Az intézmény neve: Palotásy János Zeneiskola
Cím: 5100 Jászberény, Bercsényi út 40.
OM azonosító: 040093
A házirend az iskolai belsõéletét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén, illetve a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli rendezvényeken, ha a rendezvényen való részvétel az iskola szervezésében történik.
A házirend érvényes a tanulókra, a pedagógusokra és az intézmény dolgozóira egyaránt.
A házirend a hatályba lépés napjától a visszavonásig érvényes, folyamatosan az iskola területére való belépéstõl annak elhagyásáig, továbbá a közös rendezvények idõtartama alatt.
Az iskola tanulóira, dolgozóira a házirenden kívül vonatkozik minden olyan iskolai belsõ szabályzat, ami rájuk egyébként is fennáll. Különösen érvényes rájuk az iskola Szervezeti és Muködési Szabályzata, valamint Pedagógiai Programja.
Az iskola házirendje állapítja meg a jogszabályban meghatározott tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, az iskolai tanulói munkarenddel, a tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokkal, az iskola helyiségei és az iskolához tartozó területek használatával kapcsolatos helyi szabályokat.
A jogszabályban lefektetett elõírásokat a házirend csak a szükséges mértékben sorolja fel. Ennek ellenére az iskola valamennyi tanulójára, pedagógusára, dolgozójára vonatkozik a hatályos magyar jogrendszer valamennyi szabálya, és kötelességük ezek megtartása az iskola területén is. Így különösen érvényes rájuk az közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény és a nevelési-oktatási intézmények mûködésérõl szóló 11/1994. (VI.8.) MKM-rendelet.
A házirendet a nevelõtestület fogadja el az iskolaszék egyetértési jogának gyakorlása után. A házirend módosítását meghatározott eljárás keretében bárki kezdeményezheti (lásd: záró rendelkezések).
A házirend megsértése esetén számonkérésnek, fegyelmi eljárás lefolytatásának van helye, melynek részletes szabályait a jogszabályok tartalmazzák.
- A tanuló joga, hogy személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsák, vele szemben fizikai és lelki erõszakot, testi fenyítést ne alkalmazzanak, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak ne vessék alá. Ha a tanuló úgy érzi, hogy erkölcsi mivoltában megsértették, segítségért fordulhat fõtárgytanárához, az iskola igazgatójához, az iskolaszékhez, illetve írásban panaszt tehet az iskola igazgatójánál, és a törvényben meghatározottak szerint kérheti az õt ért sérelem orvoslását.
- A tanuló joga, hogy választó és választható legyen a diákérdekeket képviselõ szervezetekbe.
- A tanulót nem érheti hátrány lelkiismereti meggyozodése, véleménye, kifejtett nézete miatt. Ha a tanuló úgy érzi, hogy e jogában megsértették, segítségért fordulhat fõtárgytanárához, az iskola igazgatójához, az iskolaszékhez, illetve írásban panaszt tehet az iskola igazgatójánál, és a törvényben meghatározottak szerint kérheti az õt ért sérelem orvoslását az iskola fenntartójánál.
- A tanulónak joga, hogy ellene kollektív büntetéseket ne alkalmazzanak, azaz más(ok) viselkedése, magatartása miatt õt hátrány ne érje.
- A tanulónak joga, hogy részt vegyen az iskola kulturális életében, iskolai tanulmányi versenyeken, pályázatokon. A versenyekre, a kiírásban meghatározottak szerint lehet jelentkezni, a fõtárgytanár javaslata alapján, a tanszakvezetõ jóváhagyásával.
- A tanulónak joga, hogy részt vegyen emelt szintû, „B” tagozatos képzésben, amennyiben képességei és szorgalma ezt indokolttá teszi.
- A tanulónak joga, hogy levelezéshez való jogát tiszteletben tartsák. Névre szóló és az iskolába érkezõ postai küldeményeit az iskola titkárságán veheti át, azt az iskola nem bontja fel és nem iktatja.
- A tanulónak joga, hogy igénybe vegye az iskola kottatárát, az iskola létesítményeit, hangszereit térítésmentesen használja.
- A tanulónak joga, hogy adatait az iskola biztonságos körülmények között kezelje, tárolja.
- A tanulónak joga, hogy a Pedagógiai Programnak megfelelõen, több évfolyam anyagából összevont beszámolót tegyen.
- A tanulónak joga, hogy jogai megsértése esetén – a jogszabályban meghatározottak szerint – panaszt nyújtson be az iskola igazgatójához, valamint törvényességi kérelmet nyújtson be a fenntartó szervhez, érdeksérelem esetén felülvizsgálati kérelemmel forduljon az iskolaszékhez, illetve eljárást indítson, és igénybe vegye a nyilvánosságot. A tanulót az ilyen eljárás megindítása miatt retorzió nem érheti, õt a közérdekû bejelentõnek kijáró védelem illeti meg.
- A tanulónak joga, hogy - meghatározott keretek közt - megválassza azokat a tantárgyakat, amelyeket tanulni kíván, valamint, ha erre lehetõség van, megválassza a tantárgyat tanító pedagógust.
- A tanulónak joga, hogy kiemelkedõ tanulmányi munkájáért, közösségi tevékenységéért dicséretben, jutalomban részesüljön. A jutalmak odaítélésérõl az iskola igazgatója, a nevelõtestület dönthet.
Tanári dicséret szóban, ill. írásban a tájékoztató füzetbe írva
Igazgatói dicséret a tájékoztató füzetbe írva
Év végi tárgyjutalom (könyv, kotta, kazetta, CD)
Bizonyítványban írásbeli dicséret
Részvétel zenei táborban, külföldi szereplésen, rangos hangversenyen, operaelõadáson.
- A tanuló kötelessége, hogy a pedagógiai programban foglalt tanulmányi kötelezettségének eleget tegyen, felkészüljön a tanórákra, fejlõdését rendszeres gyakorlással segítse.
- A tanuló kötelessége, hogy a félévi és az évvégi beszámolókon részt vegyen. E kötelesség elmulasztását az SZMSZ-ben meghatározott módon dokumentálni kell.
- A tanuló kötelessége, hogy a tanórákon jelen legyen, hiányzásait e házirendben szabályozottak szerint igazolja.
- A tanuló kötelessége, hogy a mulasztás miatti tananyagot bepótolja. Csoportos kötelezõ tárgy esetén az anyag pótlása következõ órára, fõtárgy esetében a fõtárgytanár beosztása szerint történik.
- A tanuló kötelessége, hogy magatartása fegyelmezett legyen, a házirend elõírásait tartsa be.
- A tanuló kötelessége, hogy védje a személyi és a közösségi tulajdont. E kötelességét a tanuló teljesíti, ha lopás vagy rongálás esetén e tényt jelzi az iskola valamelyik dolgozójának.
- A tanuló kötelessége, hogy az iskola vezetõinek, tanárainak, az iskola alkalmazottainak, tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa.
- A tanuló kötelessége, hogy óvja saját és társai testi épségét, egészségét, és haladéktalanul jelentse, ha veszélyeztetõ állapotot, tevékenységet, illetve balesetet észlelt.
- A tanuló kötelessége, hogy betartsa a munkavédelmi és tûzvédelmi szabályokat, hogy részt vegyen a tûzriadó terv gyakorlásában.
- A tanuló kötelessége, hogy tûz- és balesetveszélyes tevékenységet ne végezzen, erre társai figyelmét is hívja fel.
- A tanuló kötelessége, hogy az iskola termeiben, berendezéseiben, a számára kölcsönzött hangszerben okozott károkat megtérítse.
Sérülés esetén elsõsegélyben kell részesíteni a tanulót.
Gondoskodni kell arról, hogy a tanuló mielõbb szakszerû orvosi ellátásban részesüljön. / Azonnal rendelõintézetbe szállítani, ha szükséges mentõt hívni./
A kiskorú gyermek szüleit értesíteni kell a történtekrõl.
A baleset kivizsgálása, dokumentálása az SZMSZ-ben szabályzott formában történik.
A Palotásy János Zeneiskolában fizetendõ térítési díj mértékét a fenntartó Jászberény Város Képviselõtestülete rendelete szabályozza.
A térítési díj összege a tanuló tanulmányi eredményétõl függõ mértékben csökken, melyet a tanuló elõmenetele alapján a fõtárgy tanár állapít meg.
A térítési díj befizetése félévenként történik elõzetes értesítésnek megfelelõen, (összeg és idõpont megjelelése a tájékoztató füzetben) október 15-ig, illetve március 15-ig.
A térítési díj mérséklése iránti kérelmet az igazgatónak címezve a fõtárgy tanárhoz kell benyújtani, a család jövedelmét igazoló okiratok melléklésével szeptember 30-ig, ill. február 20-ig.
Térítési díjjal tartozó növendék a tanítási órákat nem látogathatja.
Háromhavi térítési díjhátralékkal a tanuló kizárható az iskolából.
Térítési díj visszafizetésére október 15, ill. március 15 után nincs lehetõség.
A tanítási óra kezdete elott legalább öt perccel kell megérkezni a zeneiskolába.
A tájékoztató füzet bejegyzéseit a szülovel, ill. a tanárral alá kell íratni.
A tanuló a folyosón köteles csendben várakozni, a tanítást nem zavarhatja.
Tanulók a tantermekben tanári felügyelet nélkül nem tartózkodhatnak.
Gyakorlás céljára üres termet igénybe lehet venni az intézmény valamelyik dolgozójának engedélyével.
A tanteremben a növendék hozzátartozója vagy más idegen személy csak az igazgató eseti vagy állandó engedélyével tartózkodhat.
A tanárt a terembõl tanítási idõben szülõ vagy más külsõ személy nem hívhatja ki.
Iskolai ünnepélyen, hangversenyen a résztvevõk ünneplõ ruhában jelennek meg, kultúrált viselkedést tanúsítanak.
Az iskola területén és szervezett iskolai rendezvényeken dohányozni, szeszes italt fogyasztani tilos. Pedagógusok a kijelölt dohányzóhelyen dohányozhatnak, ahol diákok nem tartózkodhatnak.
Aki kábítószer árusítására, fogyasztására utaló jeleket tapasztal, azonnal jelenti az iskola vezetõinek.
A zeneiskolába minden tanév végén újra be kell iratkozni az iskolában rendszeresített beiratkozási nyilatkozat kitöltésével.
Tanítási órákon a mobiltelefon használata tilos.
A tanulóknak és a dolgozóknak lehetõségük van arra, hogy az iskolába kerékpárral érkezzenek. A kerékpárokat az udvari kerékpártárolókban kell elhelyezni.
Az iskola udvarán a balesetveszély elkerülése érdekében kerékpározni, szaladgálni tilos.
Az iskola épületében csak a növendékek, s az õket kísérõ hozzátartozók tartózkodhatnak.
A tanuló és a szülõk a tájékoztató füzet bejegyzéseibol értesülhetnek a fõtárgyórán végzett munkáról, az otthoni gyakorlást igénylõ anyagról, a gyakorlás módjáról.
A tanuló érdemjegyeit minden hónap végén a tájékoztató füzet megfelelõ rovatába be kell vezetni, melyet a tanár kézjegye hitelesít.
A tanulók az iskolával kapcsolatos véleményüket megtehetik szóban fõtárgytanáruknak, vagy írásban az iskola igazgatójának.
A közérdeku információk az iskolában kifüggesztett hirdetõtáblán olvashatók.
A szülõk a fogadóórákon, ill. elõzetes egyezetés utáni idõpontban kaphatnak tájékoztatást gyermekük tanulmányaival kapcsolatban.
a Palotásy János Zeneiskolában az alapfokú mûvészetoktatás zenemûvészeti ágában folyik oktatás.
Az iskolában tanítási óra hétfõtõl péntekig 7:30 órától 20:00 óráig tartható. Szombaton elõzetes engedély alapján 8:00 órától 13:00 óráig tartható fõtárgyi óra.
A tanulóknak lehetõséget biztosítunk, hogy hangszereiket reggel 7:30 órától a zeneiskola tantermeiben biztonságba helyezhessék.
Az órarend által behatárolt tanulmányi idõben (tanítási idõben) az iskola épülete csak a szaktanár engedélyével, tudtával hagyható el.
Tanítási szünetekben az elõzetesen meghirdetett napokon az iskola ügyeletet tart.
Betegségbõl eredõ hiányzás igazolása csak kezelõorvos által kiállított eredeti igazolás bemutatásával történhet.
A tanulónak az igazolást a hiányzást követõ elsõ tanítási órán kell bemutatni a szaktanároknak, akik a naplóban a hiányzást vezetik.
Az igazolás bemutatásának elmulasztása esetén a mulasztott órák igazolatlan órának minõsülnek.
Három igazolatlan óra elérése estén a szülõt írásban értesíteni kell.
Ha az igazolatlan órák száma eléri a tíz órát, a tanulót ki kell zárni az iskolából.
Amennyiben a tanuló igazolt és igazolatlan hiányzásai elérik a 22 órát, a tanuló nem bocsátható évvégi beszámolóra, s az iskolából kizárható.
Ha a tanuló közismereti iskolája szervezett rendezvényen vesz részt, hiányzását osztályfonöke, igazgatója igazolhatja.
A szülõ három tanítási órát igazolhat.
Ha a tanuló az órákra késve érkezik, errõl a szülõt a "Tájékoztató füzet"-be történõ beírással értesíteni kell. Az értesítést az órát tartó pedagógus aláírásával hitelesíti.
A különbözõ szereplések, hangversenyek részei az iskola Pedagógiai Programjának.
A Palotásy János Zeneiskola által szervezett hangversenyen a tanulók elõzetes egyeztetés után, szaktanári javaslat alapján léphetnek fel.
A nem zeneiskolai szervezésû rendezvényeken a tanulók jelentkezésük alapján szerepelhetnek, azonban a mûsorválasztást kötelesek egyeztetni fõtárgytanárukkal.
A házirend megsértése esetén a Szervezeti és Mûködés Szabályzatban meghatározott fegyelmezõ intézkedéseket alkalmazza az intézmény:
- szóbeli figyelmeztetés
- írásbeli figyelmeztetés
- írásbeli intés
- igazgatói intés
Fegyelmi eljárás lefolytatása után megállapítható fegyelmi büntetések:
- megrovás
- szigorú megrovás
- eltiltás a tanév folytatásától
- kizárás az iskolából
A házirend a kihirdetést követõen lép hatályba, és visszavonásig érvényes.
Az elfogadott vagy módosított házirendet nyilvánosságra kell hozni. A házirend elfogadását, módosítását követõen egy-egy példányát az iskolaszéknek át kell adni, az iskola irodájában ki kell függeszteni, valamint az iskola honlapján közzé kell tenni úgy, hogy azt bárki szabadon megtekinthesse. E feladatokért az iskola igazgatója a felelõs.
A házirend 1 példányát beiratkozáskor a tanulónak, szülõjének át kell adni.
A házirend módosítására bármely tanuló, pedagógus, dolgozó írásban tehet javaslatot az iskolaszéknél, vagy az iskola igazgatójánál. Az így beterjesztett javaslatról 30 napon belül a nevelõtestület dönt.
A tanév megkezdését kövezõ 4 héten belül az iskola vezetõsége és az iskolaszék áttekinti a házirendet, és határoz arról, hogy a házirendet szükséges-e módosítani, az utolsó házirend-módosítás óta felmerült-e szabályozási probléma, illetve érkezett-e javaslat a házirend módosítására, bármely kérdésben.
Jelen házirend tartalmával és értelmezésével kapcsolatosan bárki fordulhat kérdéssel az intézmény igazgatójához, helyetteséhez.
Jelen házirend jóváhagyását az intézmény vezetõje kezdeményezi a fenntartó, Jászberény Város Önkormányzatának Képviselõtestületénél.
Jászberény, 2004.november 29.
Tímár Gábor
igazgató