Zongora

Zongora: (pianoforte, fortepiano, Clavier, Hammerklavier, Flügel, piano [a magyar zongora elnevezés nyelvújítási eredetű; helyette a 17. században a virgina, virginál, klavikordium, a 18-19. században spinét, klavir, fortepiano neveket használták]). A legelterjedtebb hangszer, mert a zongora önálló és irodalma a leggazdagabb. Más hangszerek (hegedű, gordonka stb.) és ének kísérője. Nagy szerepe van a kamarazene-irodalomban (duók, triók stb.). A zenekarnak és más együtteseknek kivonatokban helyettesítője minden olyan esetben, amikor zenekar nem áll rendelkezésre (korrepetálás, komponálás, kíséret stb.). A könnyűzenének is alkalmas hangszere. A zongora ősének három típusa volt használatban a 14. századtól a 18. század végéig (használatukról már 1400 körül egész sor irodalmi és képzőművészeti emlék tanúskodik): hangszerek a billentyűzetre keresztben futó húrozattal (klavichord, spinett [stromenta da spinetta, virginál,). A billentyűzettel párhuzamosan haladó húrokkal (cembalo, clavicymbalum, Kielflügel, clavecin) és a fekvő billentyűzettel szemben függőlegesen szaladó húrozattal (clavicitherium). E hangszerek legfőbb virágkora J. S. Bach idejére esik, amikor hangterjedelmük átlag 4 1/2 oktáva (A1-tól e3-ig). Mindhárom típusnál a húrok megszólaltatása réztangensekkel, fapálcikákkal vagy holló- (esetleg strucc-) tollból készült, kihegyezett, apró kemény szárral történt. Ezek a billentyűk hátsó végéhez (elől is előfordult) voltak erősítve és a billentyű lenyomásával jöttek működésbe. A klavichord és cembalo közt kezdetben nem volt élesen elhatárolható különbség, a különböző hangszerekre vegyesen alkalmazták e két nevet. Kialakult a cembalo szekrényének szárny-alakja és a "Flügel" elnevezés, mikor a billentyűkkel párhuzamos húrozat létrejött. Először asztalra téve használták, később külön lábakkal. Bach idejében már lényeges különbség volt e típusok között. Az említett főkülönbségen kívül: a klavichordnak megmaradt az asztalalakja, a csembaló szárnyalakú volt. A clavicytheriumot (alakjában a pianínó elődje) Németországban szobadíszül használták; háromszög- vagy hárfaalakja volt, egyébként egészen a cembalo módjára készült. Az eddigi hangszerek lényegben különböztek a mai zongorától, mert nem lehetett rajtuk tetszésszerinti forte-t vagy piano-t játszani. A kalapácszongorák első igazi készítője G. Silbermann (Freiberg). Első kalapácszongoráját 1730. készítette. E zongorák dinamikai jellegük alapján a pianoforte nevet nyerték, mert halkan és hangosan lehetett rajtuk játszani. A művészeknél kezdetben nem találtak tetszésre, hangjukat gyengének, tompának találták a csembalóhoz képest. 1831. vezeti be Streicher a bécsi mechanika mai fekvő alakját, 1834-től kezdve kerültek használatba az angol acélhúrok (Webster birminghami húrjai) az addigi nürnbergi (Fuchs), illetve berlini dróthúrok helyett. 1835 körül Heinrich Pape Párizsban a kalapácsfejeket bőr helyett nemezzel (filc) vonja be s ezzel a kalapácsütést ruganyosabbá, a hangot teltebbé tette. Pape vezette be a kereszthúros rendszert is, amely egyesítette az addigi két rendszer (billentyűkkel keresztben futó húrozat az asztalalakú, billentyűkkel párhuzamosan futó húrozat a szárnyalakú zongoráknál) előnyeit. Ebben az időben készíti Montal azt a pedált a pianínón, mellyel a kalapácsokat a húrokhoz közelebb hozva, a hangok még nagyobb halkítását teszi lehetővé. 1890 körül Henri Herz tökéletesíti az Erard-féle mechanikát. A mechanika két főtípusa: a bécsi és az angol. A bécsinél a billentyű és a kalapács kapcsolata közvetlen, ezért repetálóképessége kisebb és kalapácsütése nyers, hangfogó gépezete a húrozat felett müködik, a billentyűzet hátrafelé emelkedő vonalban fekszik, a kalapácsnyél tengelye hátul, feje pedig elől van. Az angolnál a kalapács egy, a billentyűtől független szerkezethez van kapcsolva, ezáltal repetálóképessége fokozott, kalapácsütése kiegyenlített, a hangfogószerkezet alulról müködik, a billentyűzet vízszintesen fekszik, a kalapácsnyél tengelye elől van, a kalapácsfej hátul. 1850 óta van használatban a 7 oktáva. Mozart idejében 5-5 1/2 oktávás volt (F1-f3-c4). A hangolás temperált, az oktáva 12 egyenlő részre oszlik. Az oktávák tisztán, a többi hangközök megfelelő lebegéssel vannak hangolva.