Oboa

oboa

Oboa: (olasz, angol: oboe, német: Oboe, francia: hautbois [azaz felső, magas fekvésű fafúvó])

Az oboa a mai fafúvóhangszerek családjának egyik legjelentősebb s legrégibb tagja (neve, mint maga a hangszer, francia eredetű, melynek kúposodó törzse, hosszúkás tölcsére van s fúvókájában két rugalmas nádlapocska (kettős nyelv) nyitja fel s zárja el – a lélegzet levegőáramának nyomására – a hangszer csövét, miáltal az oda bezárt levegőt a behatoló légáram lökésszerűen hozza mozgásba. Hangterjedelme: h-f3. Hangszíne kissé nazális, kevésbé érzéki és simuló, mint a klarinété s más hangszerekkel kevésbé is vegyül; mint pasztorális, idilli vagy kontemplatív jellegű instrumentális hatások eszköze, nagy szerepet játszik a szimfonikus és operairodalomban. Rokonaival együtt Franciaországban alakult ki a 17. század folyamán, részben a régi chalumeau-k, részben a régi poammer-ek, bomhart-ok típusából. Németországban két billentyűjét négyre szaporítják (ma már 9-14 billentyűs hangszer sem ritkaság). Különböző tökéletesítési és javítási kísérletek után 1840 körül az un. gyűrűs billentyűmechanizmus kerül használatba. Főbb rokonhangszerei, melyek az oboa hangterjedelmét lefelé kiegészítik: az oboé d’amore, az altoboa vagy angolkürt.