Tuba

tuba

Tuba: (lat. a. m. cső, trombita), az ókori Rómában a rövid, egyenes trombita elnevezése; főként a lovasságnál használták. A mai zenekari hangszerek között azt a mély kornett-típust nevezik így, melynek részben hengeres, részben kúposodó csöve mintegy hosszanti tengely körül csavarodik, még pedig vagy úgy, hogy egyik fele párhuzamossá lesz a másikkal vagy olymódon, hogy teljesen kerek, ovális formát ölt. Természetes hangsorának kiegészítését 4 ventil teszi lehetővé. Fő típusai az F-hangolású basszustuba, euphonium vagy baritonkürt (hangterjedelme B1-b2) és a B-hangolású kontrabasszus tuba (hangterjedelme D1-g2; egyik fajtája a helikon). Kivételesen szubbasszus- és szubkontrabasszus-típusokat is szerkesztenek (az előbbieknél egy oktávval mélyebb fekvésben), de ezeknek mély hangjai többnyire nem igen használhatók. Átmeneti típus az u. n. bombardon is (Esz- vagy F-hangolásban). A tubák általában a trombita- és kornett-félék családjának basszus-típusai. Szimfonikus zenekarok partitúráiban mint nem transzponáló hangszerek szerepelnek. – Az első basszustubát Moritz és Wieprecht berlini hangszerkészítők szerkesztették 1835.